HTC Desire - Android tapasztalatok

Írta: zozo - 2011 január 28.

Nagyjából bő fél éve használom a címben szereplő telefont ill. Android platformot, erről szeretném most megosztani a tapasztalatokat, valamint pár hasznos tippet adni azoknak, akik ilyen, vagy ehhez hasonló smartphone-ban gondolkodnak.

Amikor hozzám került ez a készülék tavaly június környékén, akkor egy gyári 2.1-es Android rendszerrel kezdtem el használni, amelyen a HTC saját fejlesztésű sense felülete működött. Ezzel a gyári rendszerrel is lenyűgöző volt a telefon tudása, főleg az őskori SE 750d telefonom után, ami persze nem számított smartphone-nak. :)

Teltek a hónapok, aztán a nyár végén megjelent a gyári 2.2-es froyo frissítés a telefonhoz. Letöltöttem az OTA frissítést és azonnal telepítettem. Gyorsabb lett a készülék, valamint pár új funkció és app is telepítésre került.

Időközben azért hogy bővítsem a tudásomat az Android rendszerrel kapcsolatban regisztráltam az XDA fejlesztői portálon. Ennek köszönhetően egyre többet olvastam az XDA fórumain a rootolás előnyeiről és a különböző custom ROM-ok tulajdonságairól.

Itt jegyezném meg, hogy a HTC Desire az egyik legjobban hekkelhető androidos telefon (lényegében ikertestvére az eredeti Google Nexus One referencia készüléknek), így rengeteg saját készítésű ROM létezik hozzá.

Hajtott a kíváncsiság és november környékén rászántam magam rootoltam a készüléket, majd feltelepítettem életem első ROM-ját, amely a Leedroid Sense custom ROM volt.

Előrebocsátom, hogy az alábbi műveletek nálam mindenféle gond és probléma nélkül lefutottak, de fontos, hogy mindig legyen mentésünk a jelenlegi rendszerünkről (pl. Titanum Backup) ill. a teljes SD kártya tartalomról! Mindenki saját felelősségére vágjon bele a rootolásba és ROM telepítésbe, mert a gyáritól eltérő szoftverkörnyezet használata garanciavesztést eredményez!

Leedroid:

A gyáritól gyorsabb működést ígért a ROM készítője, valamint számos optimalizáción túl egy úgynevezett A2SD technológiát is támogatott.

A Google a 2.2-es froyo frissítésben bevezette az alkalmazások sd kártyára történő mozgatását, azonban ez a valóságban közel sem tökéletes megoldás, mivel a rendszer cache továbbra is a telefon belső memóriáján marad, ráadásul ha csatlakoztatjuk a telefonunkat egy számítógéphez, akkor a fat32-es partícióra mozgatott alkalmazások nem működnek addig amíg a készülék külső USB meghajtóként csatlakoztatva van.

Ezen problémákat kiküszöbölve az A2SD képes az sd kártyán pluszba létrehozott ext3, vagy ext4 partíción tárolni az alkalmazásokat és a rendszer cache-t is.

Nézzük a telepítés lépéseit:

1. Root alkalmazása a telóra unrevoked 3-al.

2. Rom Manager letöltése és telepítése a market-ből.

3. SD kártyára a jelenlegi ROM mentése a Rom Manager-el.

4. SD kártya tartalmának átmásolása PC-re.

5. SD kártya formázása és partícionálása ROM Manager-el (512MB ext3-as, 0MB swap, a többi FAT32).

6. LeeDroid ROM image letöltése PC-re ZIP formátumban. (leedroid dropbox tárhelyről)

7. Aktuális Radio image letöltése PC-re ZIP formátumban. (leedroid dropbox tárhelyről)

8. 2db Zip file átmásolása a telefon SD kártya gyökerébe.

9. Custom recovery modban reboot.

10. Data wipe és Cache wipe.

11. ROM fájl utána Radio fájl telepítése.

12. Reboot és örül ha minden jól ment. 

Leedroid hivatalos minisite itt található.

Első ránézésre bonyolultnak tűnik a dolog, de valójában egyáltalán nem az. Pár perc alatt megvan minden. Teljesen jól elvoltam ezzel a Leedroid ROM-al egy darabig.

Miközben bújtam tovább a fórumokat és olvastam a hozzászólók tapasztalatait, úgy jöttem rá, hogy teljesen felesleges nekem a HTC által készített custom GUI felület a Sense, ezért a következő lépés a pure Google performance kipróbálása volt. :)

A gyári Nexus One ROM-hoz szinte tökéletesen hasonlító megoldást, a Cyanogenmod csapat által fejlesztetett  ROM-ot vettem górcső alá.

Cyanogenmod:

Mivel korábban már rootoltam a telefonom és kialakítottam a megfelelő partíciókat az SD kártyán, ezért túl sok minden nem bonyolította a telepítést. ROM image és a Google Addon image letöltése, SD kártyára másolása, majd a szokásos custom recovery mod, full wipe és image telepítés következett.

Gyárilag valamint a Cyanogenmod-ban sincs támogatva az A2SD technológia, éppen ezért egy saját készítésű script megoldást kellett keresni a cache és alkalmazások ext3 partícióra történő mozgatásához. Itt jött képbe a Darktremor A2SD.

Darktremor A2SD:

Miután letöltöttük és telepítettük a zip image file-t custom recovery mod-ban, a következő adb shell parancsokkal tudjuk életre kelteni a script-et:

Alkalmazások mozgatása az SD kártya ext3/ext4 partíciójára:

/system/bin/a2sd reinstall

Dalvik cache file-ok mozgatása az SD kártya ext3/ext4 partíciójára:

/system/bin/a2sd cachesd

ZipAlign parancs futtatásának engedélyezése a boot folyamat során:

/system/bin/a2sd zipalign

Természetesen számos, diagnosztikai és egyéb parancs pl. a fenti utasítások visszavonása is lehetséges, bővebben erről itt lehet olvasni: 

http://forum.xda-developers.com/showpost.php?p=7021609&postcount=5

Stock Launcher:

A cyanogenmod alapból az ADW launcher alkalmazásindító felülettel érkezik, ami persze remekül testreszabható, de ha már olyannyira az eredeti froyo ROM-ot akarjuk kipróbálni, akkor szerintem a launcher is legyen gyári.

Erre is találtam megoldást, ha az alábbi zip file-t letöltjük és custom recovery mod-ban feltelepítjük, akkor az ADW launcher törlésre kerül és helyébe feltelepül a gyári Froyo Launcher2.apk.

Froyo alkalmazásindító letöltése.

Most már csak egy dolog van hátra amit még célszerű megoldani, ez pedig a Google reklámok eltávolítása az alkalmazásokból. :)

Adfree:

Szintén a market-ből letölthető ingyenes alkalmazás, hasonlóan működik mint desktop környezetben a böngészőbe beépülő társai. Lényegében egy folyamatosan bővülő host listáról van szó, amelyben a reklám host-ok a lokális 127.0.0.1-es címre lesznek irányítva.

Miután feltelepítettük a programot, újraindítva a telefont custom recovery mod-ban adb shell segítségével pár parancsot le kell még futtatnunk.

A custom recovery consolon-on válasszuk ki a partitions menüpontot és csatoljuk fel az alábbi partíciókat:

"mount /system", "mount /sdcard" és "mount /data"

Ezt követően az adb shell-en adjuk ki a következő parancsokat:

cp /sdcard/hosts /data/data/hosts

rm /system/etc/hosts

ln -s /data/data/hosts /system/etc/hosts

Miután újraindítottuk a telefont, többé nem lesznek reklámok a feltelepített programjainkban, (hivatalos Adfree fórum itt) . :)

Összességében jelenleg egy Cyanogenmod 6.1.1-es Android rendszert használok a telefonomon, A2SD bővítéssel, gyári Launcher app-al és Adfree reklámblokkolóval. A GUI letisztulsága és a telefon fürgesége lenyűgöző, egyáltalán nem hiányzik a gyári HTC Sense felület a csili-vili widgetekkel.

A jelenlegi stabil verzió még a 2.2.1-es Froyo változatra épül, de már gőzerővel készül a Cyanogenmod 7, amelyből a legutóbbi nightly build már a 2.3.2-es legfrissebb Gingerbread változatot tartalmazza. Természetesen amikor kiadják a végleges verziót belőle, azonnal fel fogom frissíteni a telefonom és írok róla egy szösszenetet.

Addig is minden vállalkozó szellemű android smartphone tulajnak ajánlom az XDA fejlesztői fórum rendszeres látogatását, ill. az ingyenes XDA android alkalmazás telepítését.

Legközelebb pedig összeszedem azokat az android programokat, amelyeket rendszeresen használok.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Kapcsolat

zozoSzabó Zoltán (zozo) a QUARTZ IT Blog tulajdonosa, főszerkesztője, valamint webmestere.

Elérhetőségei:

Elérhetőség

Twitter Facebook flickr RSS-Feed

Twitter

Zoltan Szabo

@komizoli ideje elgondolkozni egy APC túlfeszültség ellen védő elosztó, vagy akár egy Back UPS beszerzésén.